Falus Ferenc 2009-ben: Sok okos ember közös döntése lehet rosszabb, mint közülük a legbutábbé
A most elhunyt Falus Ferenc akkori tiszti főorvossal a HVG 2009 augusztusában készített portréinterjút. Ezt közöljük újra, változtatás nélkül.
A most elhunyt Falus Ferenc akkori tiszti főorvossal a HVG 2009 augusztusában készített portréinterjút. Ezt közöljük újra, változtatás nélkül.
Tízszer annyi fertőzött lehet Magyarországon, mint amennyiről a hivatalos adatok alapján tudunk - állítja Falus Ferenc volt országos tisztifőorvos.
Rusvai Miklós szerint inkább az ünnepek után robbanhat be a negyedik hullám, ő szeptember második felétől többezres napi új fertőzöttel számol.
A korábbi tiszti főorvos szerint nyáron még nem szabadna megtartani a tömegrendezvényeket.
Az egykori tiszti főorvos szerint 3 millió embert kell beoltani Magyarországon.
A volt országos tisztifőorvos szerint hárommillió embert kellene beoltani.
Ötven százalék az esélye, hogy kitart az egészségügyi rendszer – mondta a köztévén kedden este a miniszterelnök. Hetekig tarthat, amíg bármit érzékelünk majd a most bevezetett szigorítások járványra gyakorolt hatásából. Jó lenne tudni, hogy most pontosan mekkora a teher az egészségügyön, de a hatóságok titkolják az adatokat.
A volt országos tiszti főorvos szerint most súlyosabb állapotban kerülnek kórházba a fertőzöttek, a vírus hosszú távú következményeiről pedig még mindig nem sokat tudni.
Augusztusban hagyták elszabadulni a vírust, nagyon nehéz lesz megfogni a fertőzés terjedését – mondta a Népszavának.
A Népszava magyar szakembereket kérdezett a világ első, és késznek mondott koronavírus-oltásáról, amelyet orosz tudósok készítettek. Putyin elnök szerint működik, mások nem így látják.
A volt országos tiszti főorvos szerint egyre kevesebb tesztet végeznek az országban.
A volt országos tisztifőorvos szerint „pillanatnyilag jól állunk”, de a koronavírus még mindig itt van közöttünk.
A Japán mellett karanténba helyezett óceánjáró, a Diamond Princess egyik magyar alkalmazottjánál kimutatták a koronavírust, amivel ő az első magyar fertőzött. Itthon még nem tudni fertőzöttről, azonban a volt tiszti főorvos szerint lehetetlen meggátolni, hogy ideérjen. A szakemberek figyelmeztetnek, nem mindenki gyanús, aki Olaszországból jött, még annak sem kell otthon maradnia két hétig, aki hétvégén a karanténhoz viszonylag közeli Milánóban járt. A jelekre azonban oda kell figyelni, hiszen elsőre nem lehet megmondani, hogy valaki náthás vagy koronavírusa van.
Kinek kell itthon tartania attól, hogy elkapja a koronavírust? Mennyivel súlyosabb ez, mint az influenza? Mit tegyünk, ha tapasztaljuk a jeleket? Alapvető kérdéseket tettünk fel Falus Ferenc volt tisztifőorvosnak, tüdőgyógyász szakorvosnak.
A jegesvödrös után a kétfarkú kutyás kihívásnak sem tudott ellenállni a politikai élet rég nem látott szereplője. Falus Ferenc 2024-es kamuújságot osztogatott, és az olimpiás aláírásgyűjtésbe is beszállt.
Az Ice Bucket Challenge 2014-ben felrobbantotta az internetet: akkor számos híresség is nyakon öntötte magát egy vödör jeges vízzel, és ajánlott fel kisebb-nagyobb összeget az ALS nevű gyógyíthatatlan idegrendszeri betegségben szenvedők javára. A történet most igencsak pozitív fordulatot vett.
A közéletben nagyon nehéz akkorát bukni, hogy ne tudjon valaki feltápászkodni: az elmúlt 25 évben a villanypóznákról ismert "felrebben, majd visszacsüccsen"-mozgás volt jellemző akkor is, amikor azt lehetett hinni, hogy valakivel végleg felmosták a padlót. Összeszedtünk 12 jelöltet, akik talán a legnagyobbat buktak az óévben. Ön szerint melyikük írta le magát végleg és kivel fogunk találkozni még? Lúzerlicit A-tól Zs-ig. Szavazzon!
Nehéz kapásból felidézni, mire érdemes emlékezni 2014-ből? Bízza rá magát az év mémjeire, ezek szinte mindent elmesélnek! E "műalkotásokból" egész évre jutott, gondoljon csak Falus Ferenc jeges vizes videójára, Orbán Viktor rózsaszín kanapéjára, esetleg a "Tolmácsot kérek!"-felszólításra.
Visszatért Tarlós egykori kihívója és egy lóval kíván boldog karácsonyt.